A visszerek előfordulása nagyon gyakori, napjainkban szinte minden második embert érint a probléma. A hagyományos visszérműtét is lényeges előrelépést jelentett a korábbi – megfelelő sebészeti, élettani ismeretek hiányában végzett – drasztikus eljárásokkal szemben, azonban a injekciós scleroterápia és a lézeres műtét már egy sokkal kényelmesebb, fájdalom mentesebb megoldást hozott a visszeres betegek számára.
A műtétet megelőzően érsebészeti konzultáción kell részt venni. Ekkor az érsebész eldönti, hogy melyik módszer alkalmazása lesz a megfelelő. Amennyiben a lézeres visszérműtét lesz a megfelelő eljárás, ezt kivizsgálás előzi meg. A műtét elvégzéséhez laboratóriumi, ultrahangos és esetleg egyéb kiegészítő vizsgálatok is szükségesek, melyeket az ár tartalmaz.
A visszérműtétre minden esetben technikailag jól felszerelt műtőben kerül sor. A műtét helyi érzéstelenítésben történik, igény szerinti mennyiségben vénásan is adott gyógyszeres támogatással A beavatkozás elején a visszértörzs köré helyi érzéstelenítőt tartalmazó oldatot juttatunk,. - ennek célja kettős: egyrészt, fájdalommentességet biztosít, másrészt megvédi a környező szöveteket a hőkárosodástól- majd az elégtelenül működő felszíni vénába optikai lézerszálat vezetünk. Ezután következik a visszér elzárása, amely az optikai szál végén a lézer hatására létrejövő hőhatás segítségével történik. LASEmaR 800-as készüléket használunk, melynek előnye, hogy a pigmentekben- vérben nyelődik el és így a környező szöveteket kevésbé károsítja, mint az egyéb lézerek A véna belső tartalma elpárolog és a két fal összetapad, benne a véráramlás megszűnik, ezáltal a megvastagodott visszértörzs kiiktatásra kerül a keringésből. A kezelt törzs később kötőszövetesen átalakul, láthatatlanná válik. Az esetleg össze nem tapadt területeket -az árban benne lévő két ingyenes- kontroll során injekció adásával zárjuk.
A műtét után a végtagra kompressziós pólya vagy szorítóharisnya kerül, majd kb. 1 óra pihenés után kísérettel, saját lábán hazamehet. A kötéscserére a beavatkozás után 1-2 nappal kerül sor az első kontroll vizsgálat keretében, s ettől kezdve fokozatosan visszatérhet a paciens a megszokott mindennapi teendőihez, csak a kompressziós harisnyát kell viselnie.
Bár a visszérműtétek alkalmával ritkán fordul elő komplikáció, fontos tudni, hogy mint minden sebészeti beavatkozás, a visszérműtét is kockázattal jár. Ilyen szövődmény lehet az utóvérzés és a gyulladás, a lábdagadás, rendkívül ritka esetben a mélyvénás trombózis. Késői szövődmény lehet a visszeresség "kiújulása". Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kezelt vénák “nőnek ki" újból, hanem azt, hogy más helyeken tágulnak ki az erek. Megfelelő odafigyeléssel ez is megelőzhető- lassítható, így például testsúly kontroll, kényelmes cipő viselése, a szauna, a forró fürdő, az erős napsugárzás kerülése, és vénás keringést fokozó sport (séta, biciklizés, úszás), hatására csökken a visszerek kiújulásának veszélye.
A visszér műtéti úton történő kezelése mellett a visszerek injekciós kezelését, a scleroterápiát is alkalmazzuk. Azt, hogy melyik a megfelelő kezelési mód, az első vizsgálat, konzultáció során állapítja meg a kezelőorvos.
esetén két tartós és hatékony kezelésünk áll rendelkezésre. A vastagabb ereket injekciós (ún. scleroterápia) eljárással kezeljük, a vékonyabb, körülbelül 1 mm-es hajszálereket pedig transcutan lézerkezeléssel tüntethetjük el a lábakról és a boka környékérő, az arcról, orr körüli területről. Fontos tudni azonban, hogy a kezelések segítségével csupán a meglévő hajszálereket tudjuk kezelni, később azonban újabb értágulatok alakulhatnak ki, főként öröklött hajlam esetén.
A scleroterápia során az érsebészed a tágult visszeret kis tűvel megszúrja, és a sclerotizáló anyagot a tűn keresztül a vénába juttatja. A beadott kémiai anyag az érben enyhe steril gyulladást okoz, ezzel az érfal hegesedését indítja el, ami a véna falait egymáshoz tapasztja, így az adott érszakaszt kizárja a keringésből. Ezt követően a kezelt érszakasz felszívódik. A kezelés végén a lábra kompressziós harisnyát helyezünk, amely a vénafalakat (48 órán át folyamatosan) összetapasztva tartja. A scleroterápiás kezelések több szakaszban történnek. Egy alkalommal 2 ml hatóanyag (kivételes esetben maximum 3 ml) adható be a páciensnek. Ez általában kb. egy tenyérnyi terület ellátására elegendő.
A scleroterápia után legalább 20 perc séta javasolt, a passzív álló vagy ülő testhelyzetet kerülni kell. Ha a kezelt terület érzékennyé, meleggé válna, hűtése javasolt (pl gyógyszertárban kapható hűtőzselével), de a borogatás szigorúan tilos! A scleroterápiát követően minimum négy hétig kerülni kell a forró fürdőt, a szaunát, a napozást és a szolárium használatát. A kezelést követően új erek jelenhetnek meg. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kezelt erek “nőnek ki" újból, hanem azt, hogy más helyeken tágulnak ki az erek. Ez a jelenség elsősorban akkor fordulhat elő, ha a páciens nem tartja be a kezelőorvos utasításait, különös tekintettel a harisnya viselésére. Harisnya-kompresszió nélkül a vér a közeli ereket fogja azonnal kitágítani a kezelt terület környékén, harisnyával viszont a mélyebb erek felé áramlik a vér. Ekkor sincs nagy baj, a scleroterápia kezelés ismételhető. Ahhoz, hogy a további seprűvénák kiújulásának esélye kisebb legyen, tartózkodnod kell az elhízástól, a szaunától, a forró fürdőtől és az erős napsugárzástól, illetve javasolt kényelmes cipőt hordani és vénás keringést fokozó sportot űzni.
Bár a scleroterápia során kevés esetben fordul elő komplikáció, szövődmény, fontos tudni hogy mint minden beavatkozás, a scleroterápia is kockázattal járhat. A kezelést követően a tűszúrások helyén kis bevérzések, kék foltok jelenhetnek meg, melyek 1-2 hét alatt nyomtalanul felszívódnak. Amennyiben a kompresszió elmozdul, a visszaáramló vér is "belekötődhet" az érbe, amely barnás-kékessé válik, de pár nap alatt ez is felszívódik. A scleroterápiával kezelt területen kialakulhat bőrpír, és égő érzés, fájdalom is megjelenhet. Mindez tulajdonképpen nem szövődmény, és enyhe hűtés, jegelés (borogatni tilos!) hatására megszűnik. Néhány esetben a beadott anyagra való érzékenység tartós barnás elszíneződést okozhat, ami általában 6-12 hónapon belül spontán felszívódik, csak kivételes esetekben lesz maradandó. A scleroterápiával kezelt felületen a bőrfelszínhez közel kerülő scerotizáló anyag miatt kis hámhiány alakulhat ki, mely később pörkkel gyógyul.
A trascután kezelés során tűszúrások nélkül, a megfelelő mélységre fókuszált lézerenergia segítségével zárjuk el a kisebb ereket., melyek később felszívódnak.
Egy kezelés alatt 10x10 cm nagyságú területet kezelünk, lokális hűtés mellett. Ez kb 10-15 percet vesz igénybe..
A kezelés után a lábra kompressziós harisnya kerül, melyet a következő 24 órán át folyamatosan viselni kell. A hajszálér-kezelést követő héten a harisnya viselése napközben még ajánlott. A kezelést követően a direkt meleghatás, a forró fürdő, a napozás, a szauna 3-4 hétig kerülendő. Pörkösödés esetén hegesedést gátló krém használata javasolt. Ahhoz, hogy a további seprűvénák kiújulásának esélye kisebb legyen, tartózkodnod kell az elhízástól, a szaunától, a forró fürdőtől és az erős napsugárzástól, illetve javallott kényelmes cipőt hordani és vénás keringést fokozó sportot űzni.
A kezelés során ritkán fordul elő komplikáció, szövődmény, de mint minden beavatkozás, ez a kezelés is kockázattal jár. A seprűvéna kezelést követően az impulzusok helyén apró sebek jelenhetnek meg, melyek kezelésére hegképződést csökkentő, B-vitaminos krém használata ajánlott. A sebek általában 4-6 hét alatt halványodnak el.
Aktuális árainkért kattintson ide!
A sok nő által használt géllakk esztétikus, de nem feltétlenül praktikus megoldás, mivel sokaknál komoly egészségügyi problémákat, hosszú, több hónapos kezelést igénylő allergiás reakciókat is okozhat. Erről számol be Dr. Lőrincz Kende, a Semmelweis Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika adjunktusa. Tovább
Hétfő – Csütörtök: 08:00 – 18:00
Péntek: 08:00 – 16:00